2019. január 13., vasárnap

John Updike: A terrorista

21. Század Kiadó
John Updike A terrorista című regényét - mely eredetileg 2006-ban jelent meg - a 21. Század Kiadó adta ki legutóbb, 2018-ban. Ismert világunk egyik fő meghatározója és legfőbb globális veszélye a terrorizmus, tehát a megjelenést követő tizenkét év távlatából is aktuális a téma.

Updike termékeny és sokoldalú író, hisz számos regénye mellett költeményeket, novellákat és tanulmányokat is írt. Több sorozat is a fűződik nevéhez, mint például a mostanában újra megjelenő Nyúl-regények, valamint a sokak számára bizonyosan ismerős Eastwick-regények közül az Az eastwicki boszorkányok, melyből 1987-ben film is készült.

Az író A terrorista című történettel rendkívül megosztóan vetíti elénk Ahmad, az arab származású fiatal egy életszakaszát, melyben a terroristává válás folyamatát figyelhetjük meg. Updike ijesztően jól belehelyezkedik a fiú szemszögébe, egyértelmű, hiteles képet fest belső kétségeiről, saját vallásához (és a többi hithez) való viszonyáról.

A regény a középiskolás Ahmad gondolataival kezdődika fiú korábbi életéről csak később kapunk információkat -, mely már az első mondatoknál egyértelműsítik a fiú hozzáállást környezetéhez. 

Ördögök, gondolja Ahmad. Ezek az ördögök el akarják venni az Istenemet. A lányok a Belvárosi Középiskolában naphosszat csak riszálnak és vigyorognak, és közszemlére teszik a puha testüket és a kísértő hajukat.

Mindvégig érezni megvetését a társadalom felé, melyben élni kényszerül és az azt alkotó emberek iránti ellenszenvet. Olvasás közben a főszereplő karakterét illetően folyamatosan kettősség kavargott bennem, melytől akkor sem tudtam szabadulni, miután befejeztem a regényt.

Ahmad jó vagy rossz ember?

Lehet ennyire feketén-fehéren látni valakit, személyiséget, vagy egy társadalmi jelenséget? Élhetünk közhelyekkel, mondhatjuk, hogy az éremnek két oldala van. Kategorizálhatunk, és lefedhetünk mindent sablonokkal. Működhetünk sémák szerint, úgy, ahogyan az elő van írva. Attól függően leszünk jók vagy rosszak, hogy megfelelünk-e vagy sem? Apropó. Kinek is kell megfelelni?

A történetben több ember életébe nyerhetünk bepillantást, más résztvevők szemszögéből is láthatjuk az eseményeket. Updike időnként nyers naturalizmussal tolja az arcunkba a valós, életszerű párbeszédeket, melyeken egyesek megbotránkozhatnak, azonban mindannyian tudjuk, hogy ezek valójában is így zajlanak.
21. Század Kiadó
Mivel ilyen kényes témáról van szó, felmerülhet a kérdés, hogy a karaktereknek milyen jellemfejlődési íve lehet egy ilyen történetben, főleg a főszereplőt, Ahmadot illetően. Lehet-e fejlődésnek nevezni, mikor valaki 

az Egyenes Úton halad

és közben olyan valakivé válik, aki elveszi mások életét?
Az író rendkívüli részletességgel jeleníti meg a belső vívódásokat, lelki töréseket, a mindennapi átlagember hétköznapi gondolatait.

– Igyekszem az Egyenes Úton járni – vallja be Ahmad. – Ebben az országban nem könnyű. Túl sok az ösvény, túl erőszakosan árulnak túl sok felesleges dolgot. A szabadsággal dicsekszenek, de a szabadság, amelynek nincsen célja, egyfajta börtön.

Bepillanthatunk családi konfliktusokba, elhanyagolt kapcsolatokba, végigkövethetjük, hogy ezeknek milyen következményei lehetnek az adott helyzetben és környezetben.

Feladja az olvasónak a leckét, hiszen a történet végére érve nem tudjuk eldönteni, hogy kedveljük-e Ahmadot amellett, hogy tetteit mindenképpen megkérdőjelezzük. Valahogy, mintha nem tudnánk teljes bizonyossággal hibáztatni azért amilyen, és amit tesz. A civilizált társadalmak erkölcsi mutatói szerint el kellene, hogy ítéljük. Ezzel John Updike "ki is verte a biztosítékot" néhány helyen, hiszen felmerülhet a gondolat, miszerint egy terroristát jó fényben, szimpatikusnak próbál meg feltüntetni. 

Updike történetének titka talán abban rejlik, hogy nem áll egyik oldalra sem, nem ítélkezik senki fölött, mindössze bemutatja a hátteret, a tényeket és a lehetséges kimenetelt.

És még néhány értékes, megfontolandó gondolat a könyvből:

Nem gondolja, hogy az emberek megtalálják a lehetőségeiket, mint a víz a szintjét? Sose hittem abban, hogy az emberek agyagkoloncok, amelyeket formázni kell. A forma belül van az első pillanattól.

Ennek a hanyatló és gyökértelen társadalomnak az egyik jellemző tulajdonsága az apák hiánya; elképzelése az apaságról nem bírhatja rá a férfiakat, hogy hívek maradjanak a családjukhoz.

Ha van valami baj ebben az országban – bár nem mondom, hogy lenne, bármelyik másikhoz képest, Franciaországot és Norvégiát is beleértve –, akkor az az, hogy túl sok jogunk van, és túl kevés kötelességünk.

A történet agymozgató, mély gondolatokra sarkall, nem egy felületesen olvasható olcsó kis sztori.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

@kirabook.hu