KiraBook

2018. november 16., péntek

Az egyik legjobb dolog olyan kollégákkal szórakozni, akiket barátomnak tudhatok. Felemelő érzés, mikor úgy tölthetek el egy estét, hogy azokkal vagyok körülvéve, kiknek társaságát szomjazom és élvezem, annak ellenére, hogy heti öt napot egy helyen dolgozunk. 

November elején egy ilyen fantasztikus meleg őszi estén a Balfácánt vacsorára című komédiát néztük meg közösen a Pécsi Nemzeti Színházban. Nagyon vártam az előadást, tudatosan nem néztem utána sem a történetnek, sem a kritikáknak, "tabula rasa"-ként szerettem volna a nézőtéren ülni. Ennek megfelelően rendkívül izgatottan készültem erre az ízig-vérig francia vígjátékra.
Forrás: www.pnsz.hu
Hadd indítsak közhellyel: a szereposztásban kódolva van a siker és az abszolút szórakozás élménye. Muszáj előre vetítenem: nem is volt ez másként, a produkció zseniális volt.

Szereposztás:

Pierre, Józsa Richárd
Francois, Lipics Zsolt
Christine, Györfi Anna
Marléne, Stubendek Katalin
Cheval, Urbán Tibor
Leblanc, Vidákovics Szláven
Archambaud, Rázga Miklós

www.kirabook.hu
A milliomos könyvkiadó – Pierre Brochant – és unatkozó barátai különös vacsorákat szerveznek: mindenki hoz magával egy balfácánt, és aki a legnagyobbat hozza, jutalmat kap. Nagy formátumú hülyét találni persze rettenetesen nehéz, de az este különlegesnek ígérkezik: a tökkelütött búgócsigagyűjtő után a megszállott makettépítő, Francois Pignon személyében fölbukkan a láthatáron egy világbajnok barom. Az előjelek azonban nem kedvezőek: Brochant úrnak egy rossz mozdulattől becsípődik a dereka, felesége váratlanul lelép, de mielőtt a sorozatos csapások miatt a meghívást lemondhatná, a balfácán megérkezik, és ami még nagyobb baj: nagyon lelkes. Egy biztos: ez a vacsora örökre emlékezetes marad. 



Józsa Richárd (Pierre Brochant) és Lipics Zsolt (François Pignon) párosa és alakítása kiválóan adta vissza azokat a nagy társadalmi, valamint karakterbeli különbségeket, melyek egyértelműek egy mindennapi helyzetben a nagyképű, gazdag fiatalember és a középkorú, szerény átlagember között. 

A nagy méretű társadalmi és vagyoni szakadék ellenére mégis úgy gondolom, van hasonlóság az alakított figurák között. Mindegyiknek van valami hóbortja, amelyek gyakorlatilag a komédia gerincét és az alapkonfliktust is adják. Pignon makettépítésben próbál meg kiteljesedni, valójában azonban saját élete elől menekül; Brochant pedig szerencsétlen emberek megcsúfolásával próbál felülkerekedni saját érzelmi szegénységén.


www.pnsz.hu
Maga a sztori is rendkívül jól felépített, az alaphelyzetből kiindulva szépen ívelten jutunk el a tetőpontig és onnan a megoldásig. Pignon természetéből adódó megnyilvánulásai folyamatosan dolgoztatják a nézők rekeszizmait. Nem szabad említés nélkül hagyni Lipics Zsolt zseniális arcjátékát, mellyel még inkább fokozza a szórakozást.

Számomra nagyon pozitív a történetben Brochant jellemfejlődése. A kiindulási ponttól a befejezésig nagy utat jár be a karakter személyisége. Ebben segítségére van Leblanc (Vidákovics Szláven), a főszereplő barátja, ki támogatóként működik mellette annak ellenére, hogy a múltban vele is csúnyán elbánt. Illetve mindenképpen ezt a felemelkedést segíti Brochant-né (Christine, Györfi Anna). A tetőponton az ő személye az, ami Pierre-t eszméletére ébreszti, és átlendíti a jó oldalra, felrázza beképzelt, önző álomvilágából.

Semmi erőltetett humor, semmi közhely, semmi szokványos.
Kétórányi  garantált kikapcsolódás és szórakozás.

2018. november 10., szombat


Colleen Hoover és Tarryn Fisher
sorozata a bizonyos "el akarom olvasni" listámról került elő. A Soha, de soha (Könyvmolyképző, 2017, fordította: Kamper Gergely, eredeti címe: Never never) történet elolvasását nem bántam meg. Nem mondom, hogy nem csalódtam, de nem sietek ennyire előre.

A három részt felesleges lett volna külön bejegyzésbe vennem, hiszen rendkívülien összefonódnak a kötetek. Annyira, hogy gyakorlatilag, ahol befejeződik az egyik, ott folytatódik a másik. Szó szerint a következő percben. Nem is igazán értem, miért nem egy vastagabb könyv lett a történet, hiszen külön-külön nagyon kevés oldalszámot tudnak felmutatni: a három együtt ~ 400 oldal.

Az események kevés időt ölelnek fel, egy egész hét sem telik el az indítás és a megoldás/befejezés között. Meg kell jegyeznem, hogy a beugrási pontot nagyon jól kapták el a szerzők.

Szerkezetét tekintve érdemes tudni, hogy kétféle szemszögből lehetünk az események tanúi. Nem igazán szeretem ezt a fajta írásmódot, azonban ebben az esetben kifejezetten ideálisnak tartom. A két főszereplő fejezetenként felváltva tudósítja az olvasót a történésekről. Ami véleményem szerint fontos, hogy nem ismétlődnek a részek (mely egyébként nagy veszélye a több szemszögben íródott regényeknek), hanem folytatólagosan lehetünk tanúi a két fiatal élményeinek, így nem is válik tőle unalmassá az írás.
moly.hu
A kiindulópont rendkívül izgalmas, az olvasó ugyanúgy semmit nem ért az eseményekből, mint maguk a szereplők. Ez már az első bekezdésből kiderül.

Csattanás. Könyvek zuhannak a linóleumpadlóra. Pörögve csúsznak egy-két métert, és megállnak egy láb előtt. Az én lábam előtt. Nem ismerem fel sem a fekete szandált, sem a piros körmöket, de mozognak, amikor utasítom őket, úgyhogy biztosan az enyémek. Igaz?

Tehát ott vagyunk, hogy senki nem ért semmit. Silas és Charlie próbálják kideríteni, mi történt velük; erre nem kevésbé kíváncsi az olvasó sem. Egymásra találnak, egyre több információt szereznek magukról és a környezetükről, azonban azt, hogy mi történhetett, nem tudják.
moly.hu
Az első rész meglepő fordulattal ér véget, mégsem jutunk közelebb a megoldáshoz, hiszen a második kötet a következő perctől folytatódik, és ugyanott tartanak a karakterek, mint az első rész beugrási pontjánál; a kezdeti homály nem oszlik egy cseppet sem.
Nagyjából ugyanezt mondhatjuk el a második és harmadik részről is. Egyre több dologra derül fény, a szerzők azonban nem kapcsolnak lámpát az olvasó elméjében: fogalmunk sincs, mi történik, éppen ezért nem lehet elengedni sem a sztorit, sem a szereplőket. Képtelenség több napig olvasni egy kötetet a sorozatból, annyira izgalmas.

Az utolsó etapban meglebegtet egy váratlan fordulatot a szerzőpáros: két mellékszereplőről kiderül, hogy kapcsolatban vannak egymással - és Charlie-val is; el is indítanak velük egy izgalmas mellékszálat, azonban ez egyszer csak elszakad, és kész. Volt, nincs. Nem tudtam meg, mi a szerepük a történetben, így semmi értelme nem volt elindulni ebbe az irányba. Csak hiányérzetet keltett bennem, pedig sok mindent ki lehett volna hozni belőle.
moly.hu
Körülbelül ez valósul meg a történet végén is. Sajnos nekem baromi nagy csalódás volt a befejezés. Az utolsó előtti mondatig majd' belehaltam az izgalomba és a kíváncsiságba. Aztán eljött az utolsó mondat, mely jelezte: itt a vége, fuss el véle, és körülbelül zárhatnánk úgy, mint a klasszikus meséket: aki tudja, az mesélje. Csakhogy ezt nem lehet tovább mesélni. A kimenet ugyanaz, mint a bemenet. Semmivel nem tudok többet az események miértjéről, mint az első mondatnál. 

Nagyon vegyes érzéseim vannak a sorozatot illetően. Egyrészt rendkívülinek tartom az alapötletet, nagyon jól felépített sztori, jó karakterekkel, olvasmányos stílussal, izgalmas fordulatokkal. De a vége...!

Azt javaslom, mindenképpen olvasd el, mert nagyon-nagyon izgalmas. Kíváncsi lennék a véleményedre, Te hogyan élted meg a befejezést?

2018. szeptember 22., szombat

Jane Hawk-sorozat
1. kötet

Instagram @kirabook.hu

„Meg kellett halnom” – írja búcsúlevelében a sikeres és boldognak tűnő tengerésztiszt, mielőtt megöli magát. Felesége Jane Hawk, az FBI ügynöke, nem érti, mi történhetett, amikor azonban több hasonló, látszólag értelmetlen öngyilkosságról hall, elhatározza, hogy kideríti, mi áll a háttérben. Ami feltárul előtte, minden képzeletet felülmúl, így Jane Hawk lassan úgy érzi: ő az Egyesült Államok legjobban keresett szökevénye. És nem is téved nagyot…


Dean Koontz, a misztikus thriller egyik legismertebb írója a Jane Hawk-sorozattal újra a legnagyobbak közé emelkedett, és sokak szerint felülmúlja régi, klasszikus önmagát is. A sikerlistákon hónapok óta menetelő regény remek kritikákat és magas olvasói értékeléseket kap, több tucat nyelvre lefordították. 
A Sötét zóna a négy részes sorozat első darabja.

Szerző: Dean Koontz
Eredeti cím: The Silent Corner
Sorozat: Jane Hawk-sorozat
Kiadó: 21. Század Kiadó
Oldalszám: 446
Kiadás éve: 2018
Műfaj: misztikus thriller
Fordító: Farkas Veronika

A könyvhöz a Kildara közreműködése útján, a 21. Század Kiadó nagylelkűségével jutottam hozzá. Mielőtt belekezdenék az értékelésbe, szeretettel megköszönöm mindkét csapatnak a segítséget és a rendkívüli rugalmasságot.

moly.hu
Mint misztikus thrillerhez illendő, a borító komor, sejtelmes. Az eseményekre nem, a főszereplőre annál inkább lehet asszociálni a kötet külső megjelenését illetően.

Számomra fontos a cím, és az, hogyan utal előre a történetre, a könyv egyik meghatározó része. Valibilitásáról, minden alkalommal, természetesen az elolvasás után tudok meggyőződni.  Szeretem a témajelölő címeket, mert egyszerű, világos képet ad, utólag is vissza tudok csatolni. A Sötét zóna pont ilyen. Ráadásul, a szerző minden történések előtt felvilágosítja az olvasót arról, mi is a sötét zóna.

Azokról, akik kívül esnek a radar látószögén, és akiket nem lehet a technológia segítségével lenyomozni, ugyanakkor képesek szabadon használni az internetet, azt mondják, hogy sötét zónában vannak.

Ez, az eseményeket megelőző fogalommagyarázat, véletlenül sem tartalmaz spoilert az olvasó számára. Sőt! Az amúgy is izgatott közönség érdeklődését még inkább felcsigázza.

Nem tagadom, nagy reményekkel indultam el a regény olvasásának útján. Miután egymást követően tettem magamévá a szavakat, mondatokat, egyre inkább elmerültem Jane Hawk történetében, akárha kalandjai filmjét nézném.

Instagram @kirabook.hu
A legfőbb karakter, nyilván Jane Hawk, ki férje nem "megszokott körülmények között elkövetett" öngyilkossága után kezd nyomozni. Kisfián, és annak védelmezőin kívül nincs állandó szereplő a könyvben. Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy Dean Koontz ennyire meg tudta szerettetni főhősét. A fiatal nő nagy erőről, kitartásról tesz tanúbizonyságot, miközben kisfiától távol, próbálja túlélni az igazság felderítését.

Jane a nyomozás során sok embert meghallgat, még többel találkozik, ezzel együtt pedig számos kis történetet olvashatunk, melyeknek közös pontja ő maga. Hihetetlen - de valójában mégsem az -, hogy milyen logikusan gondol egyszerű dolgokra, melyekről elolvasva a szöveget, én is azt mondom: "Ez hogy nem jutott eszembe?"

A cselekmény sodró lendülettel visz magával egyik jelenetből a másikba. A fejezetek egymás után pörögnek, nem lehet elengedni a szálat.

Instagram @kirabook.hu


Jó krimihez méltón, megvan minden különös eseménynek a magyarázata, mindamellett, hogy maga a központi probléma elképesztően izgalmas, érdekes és kreatív. A nyomozáson túl tudományos, orvosi szál is fut a történetben.

Mindezek okán a sztori rendkívül összetett, de teljesen átlátható, élvezhető. A szerző abszolút hitelesen és érthetően adja elő a nyilvánvalóan szakmai dolgokat is.

Dean Koontz nagy igazságokra és az életben is fontos tényezőkre világít rá, hatásosan.


- Bármilyen őszinte is legyen - válaszolta Moshe -, a túl sok együttérzés olyannak is tűnhet, mint a szánalom, amitől a gyász csak még nyomasztóbbá válik.


- Ez egy gyönyörű, rettenetes világ, nem?


... anyagilag jól szituált hobbisták...

A történet végét jól hagyta nyitva az író, az olvasó számára nem kétséges a második kötet elolvasása sem.

Mióta találkoztam Jane Hawk-kal, sokszor érzem azt, bár a sötét zónában élhetnék...

2018. augusztus 16., csütörtök

A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz!
moly.hu

Szerző: Anne Bishop
Cím: Holló a hollónak
Eredeti cím: Murder of Crows
Sorozatcím: Mások
Fordította: Bozai Ágota
Kiadó: Twister Media, Budapest, 2018
Oldalszám: 448

Anne Bishop, a New York Times bestseller „fenomenális”* világa, a Mások sorozat második része, amelyben természetfeletti lények és emberek próbálnak együtt élni és egy nő már kezdi megváltoztatni a szabályokat… 
Meggie Corbyn elnyerte a Lakeside-i Udvarban lakó terra indigene lények bizalmát, de csak nehezen jön rá, mit is jelent köztük élni. Alapesetben, ember lévén Meggie alig lehetne más, mint megtűrt préda, de vérpróféta, cassandra sangue képessége teljesen más helyzetet teremt. Két nagyon erős hozzászokást eredményező drog erőszakos cselekményeket váltott ki az emberek és Mások között; mindkét fajból többen meghaltak a közeli városokban. Így amikor Meggie látomásában véres hó és fekete tollak jelennek meg, Simon Wolfgard – a Lakeside-i Udvar alakváltó vezetője – elgondolkodik, vajon vérprófétájuk múltbeli támadást vagy jövőbeni eseményt látott. Ahogy a próféciamondás késztetése egyre gyakrabban gyötri Meggie-t, a baj eléri az Udvart. A Mások és az a maroknyi ember, akik velük laknak, szükségszerűen együttműködik, hogy megállítsák az embert, aki elszántan akarja visszaszerezni az ő vérprófétájukat… és felszámolják a veszélyt, amely mindannyiuk pusztulásával fenyeget.

Miután elolvastam a Mások sorozat első kötetét, nem volt kérdés, hogy azonnal a másodikkal folytatom. 

A hibákat tekintve messzemenőleg jobb, mint az előző rész, azonban még így is bántóan sokszor fordul elő benne.

Várakozással telve kezdtem el olvasni, hiszen nagyon izgalmas volt a Vörös betűkkel is. Mondhatni igazán kellemes csalódás mind a kettő, annak fényében, hogy mindenki orrba szájba ontja magából a vámpíros-farkasos-szerelmes-erotikus-misztikus-stb könyveket. 

Egyébként a szerelmi szálra kíváncsi voltam, mert még a harmadik harmadnál sem lehettem biztos benne, mi lesz Meggie-vel és Simonnal. S mivel a végére sem alakult köztük semmi konkrétum, kissé csalódott voltam. Remélem, hogy a sorozat valamelyik további  részében feloldódik a kettejük között lévő feszültség. Egyébként határozottan jó volt tapasztalni, hogy nincsen benne erotikus jelenet; kivéve talán a vérpróféták önkívületi állapotát.



A borító ismét telitalálat! Gyönyörű! Stílusban passzol az első kötethez, nem kérdés, hogy egy sorozat tagjairól van szó. A cím is elfogadható, bár az eredeti (Hollók Gyilkosa) inkább jelöli a témát, eseményeket. Nagyon értelmét sem látom annak, hogy Holló a hollónak, viszont jól hangzik 😊.

Rendkívül örültem, hogy a női főszereplő, Meggie Corbyn határozott fejlődésen ment keresztül. Még nem "teljes értékű" ember, de abszolút jó úton halad. Szerencsére Anne Bishop nem esett bele abba a hibába (melyet tapasztalataim szerint nagyon nehéz elkerülnie manapság egy írónak), hogy az egyik fő karakterből komplett idiótát, elviselhetetlen személyiséget formált. Amint azt a Vörös betűkkel című kötetről írt cikkemben megemlítettem, egyik félelmem volt az, hogy a vérpróféta egy szerencsétlen, teszetosza figura lesz. Jó, hogy nem így történt, és az még inkább, hogy pozitív pályára állította ennek a nehéz sorsú lánynak az életét.




Kiemelnék egy elemet, amely a könyv elején található. Azért teszem, mert az írónő jólesően totál logikusan építette fel ezt a dolgot. Nem feltétlenül észrevehető, vagy annyira különleges, de nekem mégis szemet szúrt.
A kötet alapkonfliktusa a Hollókat ért támadások sorozata. Emiatt indulnak meg az események. Az egyszerű hollóknak és a terra indigene Hollóknak vannak közös tulajdonságaik, mint például az, hogy szeretik a csillogó apró tárgyakat, és felcsipegetik a finom falatokat. Ezt használják az emberek arra, hogy megmérgezzék, autóval elüssék a Hollókat. A könyvben ez részletesebben és roppant gördülékenyen jelenik meg. Nagyon tetszik.



Összességében ez a történet is nagyon egyben van, baromira izgalmas, pörgős.
Jó szívvel tudom ajánlani!

Néhány idézet a végére:
Ha a dolgok elfajulnak Talulah Fallsban... és azt hiszem, hogy ez nem "ha", hanem "mikor" kérdése... (...)
Közép-Nyugaton nincs elég ember, aki érdeklődne az emberbaráti ügyei után, hogy ennyire messze kellett utaznia?
A borítóképen szétfröccsent vörös folt volt, ezt elég erős rávezetésnek érezte.

2018. augusztus 9., csütörtök

Na, most akkor melyik legyen? Érdemes minden fórumon jelen lenni? Nagyon tetszik a vlog és a podcast lehetősége. Sokat gondolkodtam rajta, hogyan kellene elkezdeni, csináljam-e egyáltalán.


Aztán végiggondoltam, mi a célom az oldallal, mit szeretnék elérni. Úgy is mondhatnám, előjött az idealista énem. Azt szeretném, ha OLVASNÁTOK! Nem hallgatnátok vagy néznétek, hanem elolvasnátok a könyveket, és amit Nektek írok.


Ezzel nem mondtam le egyikről sem. 😁 Szeretném megpróbálni mindegyiket. Tetszik a technikai háttere, és érdekel maga a folyamat. Furcsa dolog ez. Már csak azért is, mert eléggé szégyellős vagyok. Nem szeretem, ha mindenki csak rám figyel, vagy valamiért a középpontba kerülök. Talán éppen ezért lenne erre szükségem. A komfortzónából való kilépés segíti a személyiségfejlődést.


Lehetséges, hogy csak egy próbálkozás erejéig, de mégis nekiugrom majd egy videó vagy egy hanganyag elkészítésének. Meglátjuk, van-e hozzá mentalitásom.

Ti mit gondoltok az efféle médiumokról?

@kirabook.hu