2018. november 10., szombat

Colleen Hoover és Tarryn Fisher - Soha, de soha


Colleen Hoover és Tarryn Fisher
sorozata a bizonyos "el akarom olvasni" listámról került elő. A Soha, de soha (Könyvmolyképző, 2017, fordította: Kamper Gergely, eredeti címe: Never never) történet elolvasását nem bántam meg. Nem mondom, hogy nem csalódtam, de nem sietek ennyire előre.

A három részt felesleges lett volna külön bejegyzésbe vennem, hiszen rendkívülien összefonódnak a kötetek. Annyira, hogy gyakorlatilag, ahol befejeződik az egyik, ott folytatódik a másik. Szó szerint a következő percben. Nem is igazán értem, miért nem egy vastagabb könyv lett a történet, hiszen külön-külön nagyon kevés oldalszámot tudnak felmutatni: a három együtt ~ 400 oldal.

Az események kevés időt ölelnek fel, egy egész hét sem telik el az indítás és a megoldás/befejezés között. Meg kell jegyeznem, hogy a beugrási pontot nagyon jól kapták el a szerzők.

Szerkezetét tekintve érdemes tudni, hogy kétféle szemszögből lehetünk az események tanúi. Nem igazán szeretem ezt a fajta írásmódot, azonban ebben az esetben kifejezetten ideálisnak tartom. A két főszereplő fejezetenként felváltva tudósítja az olvasót a történésekről. Ami véleményem szerint fontos, hogy nem ismétlődnek a részek (mely egyébként nagy veszélye a több szemszögben íródott regényeknek), hanem folytatólagosan lehetünk tanúi a két fiatal élményeinek, így nem is válik tőle unalmassá az írás.
moly.hu
A kiindulópont rendkívül izgalmas, az olvasó ugyanúgy semmit nem ért az eseményekből, mint maguk a szereplők. Ez már az első bekezdésből kiderül.

Csattanás. Könyvek zuhannak a linóleumpadlóra. Pörögve csúsznak egy-két métert, és megállnak egy láb előtt. Az én lábam előtt. Nem ismerem fel sem a fekete szandált, sem a piros körmöket, de mozognak, amikor utasítom őket, úgyhogy biztosan az enyémek. Igaz?

Tehát ott vagyunk, hogy senki nem ért semmit. Silas és Charlie próbálják kideríteni, mi történt velük; erre nem kevésbé kíváncsi az olvasó sem. Egymásra találnak, egyre több információt szereznek magukról és a környezetükről, azonban azt, hogy mi történhetett, nem tudják.
moly.hu
Az első rész meglepő fordulattal ér véget, mégsem jutunk közelebb a megoldáshoz, hiszen a második kötet a következő perctől folytatódik, és ugyanott tartanak a karakterek, mint az első rész beugrási pontjánál; a kezdeti homály nem oszlik egy cseppet sem.
Nagyjából ugyanezt mondhatjuk el a második és harmadik részről is. Egyre több dologra derül fény, a szerzők azonban nem kapcsolnak lámpát az olvasó elméjében: fogalmunk sincs, mi történik, éppen ezért nem lehet elengedni sem a sztorit, sem a szereplőket. Képtelenség több napig olvasni egy kötetet a sorozatból, annyira izgalmas.

Az utolsó etapban meglebegtet egy váratlan fordulatot a szerzőpáros: két mellékszereplőről kiderül, hogy kapcsolatban vannak egymással - és Charlie-val is; el is indítanak velük egy izgalmas mellékszálat, azonban ez egyszer csak elszakad, és kész. Volt, nincs. Nem tudtam meg, mi a szerepük a történetben, így semmi értelme nem volt elindulni ebbe az irányba. Csak hiányérzetet keltett bennem, pedig sok mindent ki lehett volna hozni belőle.
moly.hu
Körülbelül ez valósul meg a történet végén is. Sajnos nekem baromi nagy csalódás volt a befejezés. Az utolsó előtti mondatig majd' belehaltam az izgalomba és a kíváncsiságba. Aztán eljött az utolsó mondat, mely jelezte: itt a vége, fuss el véle, és körülbelül zárhatnánk úgy, mint a klasszikus meséket: aki tudja, az mesélje. Csakhogy ezt nem lehet tovább mesélni. A kimenet ugyanaz, mint a bemenet. Semmivel nem tudok többet az események miértjéről, mint az első mondatnál. 

Nagyon vegyes érzéseim vannak a sorozatot illetően. Egyrészt rendkívülinek tartom az alapötletet, nagyon jól felépített sztori, jó karakterekkel, olvasmányos stílussal, izgalmas fordulatokkal. De a vége...!

Azt javaslom, mindenképpen olvasd el, mert nagyon-nagyon izgalmas. Kíváncsi lennék a véleményedre, Te hogyan élted meg a befejezést?

@kirabook.hu